2014. január 15., szerda

Instant forró csoki


Szerettem volna öcsémnek valami általam készített finomságot adni karácsonyra, ami mellesleg mutatósan prezentálható és számára érdekes finomság lehet.
Az instant forró csoki mellett szólt az az érv is, hogy miután eláll jó ideig, így az ünnepek után magával viheti szegedre, ahol jelenleg a tanulmányai miatt él.
Így is lett, bár itthon akarta hagyni, mondván nem fér a bőröndbe, bla-bla... ,
azért sikerült meggyőznöm.
Egy hétre rá váratlanul jött tőle az elismerés: 
"Pujival megittuk a forró csokit, egyszerűen ISTENI volt! " .
Kedves (leányzó) barátja a fent említett Puji, aki szintén fogyasztott a nedűből és, 
aki így nyilatkozott :
" Én ilyen fincsit még nem ittam!"
Most őszintén, kell ennél több dicséret az ember lányának, hogy lelkes legyen?? :D
Térjünk a lényegre, íme a csoki:

Hozzávalók:
2 dl-es üvegbe-pohárba rétegezve
100 g étcsoki (ha lehet, legalább 70 %-os)
2 csapott evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 csapott tk. kukorica keményítő
2 csapott ek. porcukor ( ízlés szerint növelhető)
(értelem szerűen, ha nagyobb üvegbe tennénk, a mennyiséget arányosan, e szerint növeljük) 


Elkészítés:
Egy megfelelő üvegbe vagy pohárba egymást követően rétegezzük
a hozzávalókat.
A csokit lereszeljük a reszelő nagy lyukán.
Ezzel kezdjük a sort.
Kevés csoki, majd némi porcukor és kakaó, majd a keményítő egy része.
Ezután ismételjük, úgy beosztva, hogy maradjon a tetejére egy kis reszelt csoki.
Végül lezárjuk az üveget, díszítjük.
Én egy Németországból származó mustáros poharat töltöttem meg. 
Teteje rápattintható és utána pohárként is használható az üvegcse :) 
Természetesen hazánkban is találunk hasonló praktikus, újrahasznosítható termékeket ;)
A fedőre tehetünk textilt vagy egyéb ötletelést.
A ráadás pedig, ha az elkészítést is mellékeljük egy kis cetlin.

Az elkészítés pedig a következőképen néz ki.:
Ez a mennyiség 0,5 l tejhez elegendő.
A tejet feltesszük egy edénybe a tűzre. 
Mikor kezd melegedni de még nem forr a keveréket hozzáadjuk, 
elkeverjük és tovább melegítjük kis lángon, hogy beleolvadjanak az alapanyagok és a keményítőtől sűrűsödjön a csokink.
Amikor ez megtörtént elzárjuk, ha lehet még forrás előtt.
Pihentetjük kb. 5-10 percet és még melegen elfogyasztjuk.


Tipp:
Tejszínhabbal, további cukorral, vaníliás cukorral, fahéjjal ízesíthető.
Mályva cukor darabkákkal pedig feldobhatjuk gyerkőceink forró csokiját! ;)
Az ínyencek bátran adjanak hozzá chili port, persze csak csínján! :D
A fenti adag több részletben is elkészíthető!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése