2015. augusztus 30., vasárnap

Lacházi Lyányok-Főzőverseny-Szigetbecse-13. Falunap



Barátnőmmel, Katival (Jakab Katalin) 
 és unokahúgával, Ilikével (Benedek Ilona) 
indultunk a 13. Szigetbecsei Falunap keretein belül megrendezett főzőversenyen.
Kis csapatunk Lacházi Lyányok néven szállt ringbe, a bűvös 13-as "rajtszámmal".

(Kisegítőink, Jázmin és Lara <3 )

Úgy gondoltuk, hogy ennyi 13-as szám csak szerencsét hoz nekünk!
Elsőként kezdtünk bele az előkészületekbe.
Nem vittünk semmit előre elkészítve, minden a helyszínen történt meg,
úgymint a hús szeletelés, gomba, hagyma tisztítás, stb.


 a gőzölgő finomság


Ezen munkák elvégzése ellenére is elsőként vihettük ki az ételt, azaz a Fehérboros, gombás sertéstokányt főtt tésztával körítve, mely tálcára rendezve,
egy kis csokor virág kíséretében került a zsűri elé.
 (Amiről nagy izgalmunkban képet sem készítettünk. :( ) .
Ízeiben felelhető volt minden hozzávaló, harmóniát képezve egymással,
 melyekkel táncra hívtuk a zsűritagok ízlelő bimbóit. :)





Izgatottan vártuk az eredményhirdetést!
Feszült pillanatok következtek, hiszen mind a 14 indulónak kedveskedtek
ajándékkal, így a visszaszámlálás minden perce idegtépő pillanatokat okozott!
Lassan elérkeztünk az 5. ,  majd a 4. helyezetthez.
Ilikével összenéztünk, a remény kicsiny sugaraival a szemünkben, majd megállapítottam neki,
 hogy vagy nagyon jó helyezést értünk el, vagy elfelejtették megkóstolni a pályaművünket! :D
Mire legnagyobb örömünkre elhangzott három személyes csapatunk neve, mint III. helyezett.
Büszkén lépdeltem a színpadra, ahol Szigetbecse Polgármestere, Takács András átadta a díjat
 és az oklevelet, elismerő szavai kíséretében.


( ill. a képen nem szereplő egyéb ajándékok)

Ezúttal is köszönjük a Polgármester Úrnak és a szervezőknek a lehetőséget, 
és azt, hogy egy fantasztikus élménnyel gazdagabbak lettünk! :)
Reméljük jövőre is ott lehetnek a Lacházi Lyányok! :D


További képek:
 
A bogrács megpihent, a pocakok megteltek!! :D


Indulhat a nap további része, ezúttal a kikapcsolódás és buli jegyében! ;)









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése