2014. április 15., kedd

Mogyorólisztes leg-leg torta


A Batha-porta liszt projektet Én a dióliszttel kezdtem, így igazából csak elképzelésem volt mi készül majd a mogyorólisztből, konkrétumokat még nem ötlöttem ki.
Miután Kata (Katafakanala) kihirdette a lisztpróba sorrendet, gyorsan cselekednem kellett! :)
Egy fogadóra, egy szülői értekezlet és egy folyton elromló tűzhely kapcsoló állták útját munkámnak, nehezítve a pályát.
Kicsit olyan érzés kerített hatalmába, mintha Én lennék az anno, Kudlik Júlia által vezetett Delta magazin műsor főcímszereplője, vagy is a hegymászó, 
aki hóviharban próbál előre törni ,több kevesebb sikerrel. :D
Pedig a torta szépen, lassan kezdett megszületni a fejemben.
A liszt illata hmm... Isteni, olyan jól passzolna bele a mák, 
mondjuk darálatlan formában "álánatúre". :)
Szem pásztáz, asztalon az alma! Na akkor egy kis gyümölcs is kerüljön bele, 
az szépen fellazítja majd a tésztát.
Aztán elkezdem sütni és szinte elrepült az az 50 perc, amit a sütő mellett ülve töltöttem, benyomva tartva a kapcsolót, mert egyéb esetben kioldott a rosszcsont! :D
Ennek ellenére olyan lett , mint ahogy elképzeltem.
 A torta teteje szépen kinyílt.  :)
Ha úgy hagytam volna porcukorral meghintve, akkor is nagyon szép látványt nyújtott volna de az illatok szinte kiabáltak még valamiért, ami nem más volt, mint egy kis kávés bevonó.
Meg kell jegyezzem, ebben az ötletben Lara is segítségemre volt! ;)
A tetejéére ezért, hidegen készült kávés máz került, kevés étcsokis díszítéssel.
De!Került még bele valami, ami hozzájárult, hogy kiérdemelje a leg-leg címet!
Egy könnyed krémet is kapott a tortácska, méghozzá mogyorólisztből készítve.
Igen! Mogyorólisztből készítve! :)
Mára, az egész összeért és szinte egy nagy egységet képeztek az összetevők! 
Egyszerűen csodás! 


Hozzávalók:
4 tojás
20 dkg cukor
13 dkg fehér liszt
15 dkg Batha -porta mogyoró liszt
1 dl olaj
1 kk fahéj
1 kk. szódabikarbóna
1/2 bögre darálatlan mák
3 nagyobb alma
2 dl langyos víz

Krém:
4 dl tej
2 csapott ek. Batha -porta mogyoró liszt
12 dkg cukor
1 cs. vaníliás vagy tejszínes pudingpor
12 dkg margarin

Máz:
10 dkg porcukor
1 tk. instant kávé
kevés víz

Csoki díszítés:
kb. 1/2 tábla étcsoki
1 tk. olaj


Drága pici kezek szorgoskodtak az almán, így egy kis könnyítést általa azért kaptam ;) 
 Elkészítés:
A tojásokat a cukorral és az olajjal kikeverjük.
Hozzáadjuk a kétféle lisztet, a mákot, a szódabikarbónát és a vizet is, majd jól elkeverjük fakanál segítségével.
Végül beletesszük a fahéjat és az előzőleg megtisztított és kockára vágott almát is.
Kikent vagy sütőpapírral bélelt torta formába (nálam 24 cm-es) kanalazzuk és
előmelegített sütőben. kb. 175 C°-on 50 perc alatt készre sütjük.
Tűpróbát végezzünk, mert sütő függő lehet.
Miután kész, rácson hagyjuk hűlni.
Ezalatt elkészítjük a krémet.
Kevés tejben kikeverjük a lisztet, a cukrot és a pudingport, majd a többihez öntve, sűrűre főzzük, hűtjük, majd a puha margarinnal összedolgozzuk.


A tortát kettévágjuk és megtöltjük a krémmel.
A mázhoz porcukrot darálunk, amit átszitálunk.
Az instant kávét vízzel kikeverjük, majd a cukorhoz adjuk.
Keverés közben meglátjuk, milyen állagú, ha szükséges még adjunk hozzá egy kevés vizet 
de ne legyen híg.
Inkább apránként hígítsuk.
Ha elkészült, a tortára csorgatjuk és hagyjuk megszilárdulni. 
Amikor megkeményedett a máz, a csoki díszítés következik.
Víz gőz felett megolvasztjuk, hozzáadjuk az olajat majd zacskóba töltjük, 
melyre előzőleg egy icipici lyukat vágtunk.
Ezen a lyukon keresztül csíkozzuk ill. mintázzuk a tortát kedvünk szerint.
Ha a csoki is megszilárdult elkészült a tortánk! :)



Észrevételek:
Mivel már a dióliszttel is sütöttem, így összehasonlítási alapom van e kettővel.
A dióliszthez képest kevésbé sűrű tésztát kapunk a mogyorólisztből.
Persze a hagyományos liszthez képest sűrűbb, így a folyadékot ehhez mérten adagoljuk.
A krémeket nem sűríti be, mint hagyományos társa, ezért volt szükség a pudingra, 
amit helyettesíthetünk sima liszttel vagy keményítővel is.
Az íze? Mint a friss mogyoró, az illata pedig betölti a teret.:)







2 megjegyzés:

  1. Szia.Szeretném megsütni de egy kérdésem lenne.A 1/2 bögre darálatlan mák hova kerül vagy mikor?Többszöri átolvasás után se leltem rá hogy mikor kell beletenni vagy hogy bele kell e.Köszi szépen előre is a választ.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Bocsánat a késői válaszért de a spamba találtam a kérdést! :( Valóban kimaradt, javítom! Köszönöm az észrevételt! ;) A liszt után mehet bele, ha nagyon sűrű lenne már, akkor a vizet közben lehet adagolni! Nincs igazán kötött sorrend , ez olyan mindent bele süti! :)

      Törlés