2014. március 25., kedd

Zsidó tojás


Tojáskedvelőknek szuper kis reggeli lehet a zsidó tojás vagy tojáskrém.
Biztos emlékeztek rá, hogy az iskolák menzáján is előszeretettel szerepelt az uzsonnák repertoárja között, kislányom haza hozott uzsijában most is szoktam találni, persze köszönő viszonyban sincs a házilag készített változattal, valószínűleg ezért is hozza haza :P
Hozzávalók:
kb 5 tojás (de,  aki nem szeretné elaprózni, mert nagy a család, készítheti egyből, akár 10-20 darabból is megnövelve a további hozzávalókat, arányosan a tojás adagjához ;) )
1 ek. kacsa vagy libazsír
1 csapott ek. mustár
1 kisebb fej lila vagy vörös hagyma
bors
továbbá, kerülhet bele kevés piros paprika, vagy egy csapott ek. tejföl, de ezek elhagyhatóak :)

Elkészítés:
A tojásokat forró vízben feltéve 15 percig főzzük, majd hideg vízben hagyjuk kihűlni.
Megtisztítjuk a héjtól, a sárgáját eltávolítjuk, a fehérjét apróra vágjuk.
A sárgáját összetörve kikeverjük a zsírral, mustárral és a fűszerekkel, ill. az apróra vágott hagymával.
Hozzákeverjük a kockázott fehérjét és már készen is van a zsidó tojásunk! :)
Különböző friss vagy pirított pékárúval fogyasztjuk. Hűtőben tartjuk!

2 megjegyzés: