2013. október 8., kedd

Szőlő-körte dzsem

Hozzávalók:
kb. 3 kg szőlő-jelen esetben fekete
30 dkg cukor
2 ek. méz
1 citrom leve
ízlés szerinti mennyiségű körte, lehet csak 1-2 db de, aki nem szereti ki is hagyhatja belőle
1 cs. 3:1-ben dzsemfix( sűrű állag eléréséhez több is tehető)

Elkészítés:
A szőlőt jól megmossuk, sőt hagyhatjuk kicsit ázni, hogy minden bogár és szennyeződés kellően eltávozzon.
A szemeket leszedjük a szárról és kinyomjuk belőle  a gyümölcshúst.
A héjat félretesszük.
A gyümölcshúst átforraljuk, majd szitán átszűrjük.
Ezután ismét főzzük, ezúttal a szőlőhéjjal, mézzel, a megtisztított, felkockázott körtével, a citromlével és cukorral együtt.
 Úgy 25 percig főzzük így együtt, majd a dzsemfixet is beletesszük, és még további 2-3 percig főzzük.
Ha mód van rá műanyag, vagy rozsdamentes merőkanállal tiszta üvegekbe merjük,
 melyeket miután jól lezártuk, 5-10 percig fejre fordítunk.
Tipp:
Ha nem zavar a fogad alatt ropogó de egészséges szőlő mag, akkor egyszerre is odatehető!
Lekvár is készíthető belőle, kihagyva a körtét is. Ez esetben a szőlő szemeket átforgatjuk turmixgépbe, vigyázva, hogy a magokat ne zúzzuk szét  túlságosan.
Átszűrjük kanál segítségével és az így kapott gyümölcshúst főzzük kb. 5-10 percig a cukorral és végül a dzsemfixszel. A citromlé itt is használható.
Itt a szőlő mennyisége növelhető!
A szőlő dzsem ill. lekvár frissen őrölt fekete borssal-akár belefőzve vagy utólag ízesítve azzal-, pikánssá tehető és húsok mellé is ideális kísérő válhat belőle!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése