2013. július 11., csütörtök

Cukkini dzsem



Sajnos  jelenleg kevés  gyümölcsfa van a kertben.
 Cukkini viszont  van bőven, ezért dzsem is abból készül, sok más cukkinis fogás mellett.
Ha már nyár vége felé járunk és öregecske cukkiniket találunk, azokat is felhasználhatjuk,
természetesen a héj és mag eltávolítása mellett.


Hozzávalók:
 1,5 kg cukkini
(nekem 3 ment bele, 1 nagyobb és két kisebb, nem baj, ha picit több a mennyisége)
4-5 citrom
 1 tk. őrölt gyömbér
 50 dkg cukor
 1 cs.  3:1 zselésítő



 Elkészítés:
 A cukkiniket jók megmossuk és legyaluljuk vagy lereszeljük.
 Ha zsenge, akkor lehet héjjal együtt is, ha öregebb, a héj és a mag is eltávolításra kerül.
 Ne reszeljünk túl hosszú csíkokat, kis darabokat vágjunk, hogy rövid legyen.
 Két citrom héját reszeljük hozzá, valamint tegyük bele a gyömbért.
 A citromokat pucoljuk meg úgy, hogy a fehér részt is távolítsuk el, ill. a magokat is,
majd a vágjuk össze kis darabokba és adjuk a cukkinihez.
 Öntsük hozzá a zselésítőt és kezdjük főzni folyamatos kevergetés mellett forrásig.
 Amikor felforrt, adjuk hozzá a cukrot és hagyjuk lobogva forrni 2-3 percet.
 Töltsük tiszta üvegekbe( nekem 3 normál befőttes üvegnyi lett),
tegyük rá a fedelüket és fordítsuk le azokat fejjel lefelé, kb. 5 percig.

Tipp:
Ha lekvár állagra törekednénk, akkor botmixerrel pürésítsük a főzés előtt, mindenképpen héj nélkül.


 Ezután már nincs vele dolgunk, elkészült a cukkini dzsem, melyet különböző süteményekbe,
rétesbe fagyira és palacsintába lehet tenni.



Ananászos cukkini dzsem

A fentiekhez hasonlóképen járunk el, annyi különbséggel, hogy hámozzuk a cukkinit  
és itt csak 1 citrom leve szükséges, a gyömbérre itt nincs szükség, 
ill. egy ananászkonzervet hozzáadunk az elején.
A cukorhoz pedig 1 vaníliás cukrot keverünk.

Levendulás, fahéjas cukkini dzsem
+

Itt is hámozzuk a cukkinit.
3 db citromra lesz szükségünk, amit az első lekvárrecept szerint teszünk bele, 
pucolva, kockázva.
Gyömbér helyett 1-2 tk. fahéj kerül bele, valamint 3 tk. szárított levendulavirág.
Feltesszük főni 10 percig majd botmixerrel pépesítjük és újra főzzük.
levéve a tűzről hozzákeverjük, lehetőleg simára a dzsemesítőt.

Bármelyik receptnél variálhatóak a hozzávalók,
 pl. az elsőnél is helyettesíthető a gyömbér fahéjjal, 
valamint mézzel is megspékelhetőek a lekvárjaink, dzsemjeinket!


  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése