2013. április 30., kedd

Pitypang szirup


Ez a szép sárga, sokszor haszontalannak gondolt kis növény
ott hever a lábunk előtt, már nem sokkal tavasz beköszönte után.
Van, aki kifejezetten írtja, pedig nem is tehetne ennél rosszabbat.
Remekül használható halványítva salátaként, ami cukorbetegség
ellen igen hatásos.
A halványítás úgy zajlik, hogy kora tavasszal, 
ahogy megjelenik a növény, cseréppel fedjük be.
Mikor próbálná túlnőni, akkor kezdhetjük szedni a zsenge leveleket.
Virágaiból pedig a legjobb és legolcsóbb mézhelyettesítőt készíthetjük! ;)
Így azt hiszem méltán kiérdemelte Szép Ernő  versét, 
melyet a bejegyzés végén olvashattok! :)



Hozzávalók:
2 összmarék  pitypang virág
 (ez a két markunk összetéve és abból kétszer)
1 kg kristálycukor
1 citrom karikára vágva, vagy csak a citrom leve
1 l hideg víz



Elkészítés:
A pitypangokat jól megmossuk, többször, 
majd hideg vízzel feltesszük főni.
Mikor kezd bugyogni, levesszük és egy éjjen át hagyjuk állni.
Másnap szitán leszűrjük, jól kinyomkodjuk és a karikára vágott citrommal 
vagy annak levével ill. a cukorral feltesszük melegedni.
A legkisebb lángon ügyelve arra, hogy ne forrjon.
2-3 ezt a műveletet megismételjük miközben hagyjuk mindig kihűlni.
Közben az állagát figyeljük, ne legyen túl híg, sem túl sűrű.
Kihűtve töltsük üvegekbe.
5 percre fordítsuk az üveget fejtetőre.
 Egy normál befőttes üveg és még egy kisebb üveg
megtöltésére volt elegendő a mennyiség. 
Volt, hogy egy üveg csak félig telt meg de az is remekül elállt! 
Ha hígabb lenne a szirupunk, az sem probléma!!
Ilyenkor, süteményekbe történő adagolásnál, 
a nedves hozzávalókkal kompenzáljuk,, ill. csökkentjük.
Rendkívül egészséges, immunerősítő. 
Megfázás vagy köhögés esetén is használható.
Kúraszerűen ajánlott vagy, 
ahogyan a mézet is használjuk.





Hasznos tanács:
A pitypangot nagyon szeretik a hangyák,
 így szedésnél kicsit rázzuk meg a növényt, hogy leessenek.
Azonban ez is csak azt jelenti, hogy milyen hasznos növény, 
hiszen nem ok nélkül szeretik a kis hangyák is! ;)
A virágot egyből a szárról leszedve szedjük, így nem kell kétszer bajlódni.
A virág melletti zöld részeket nem kell eltávolítani! :)

Szép Ernő: 
Pitypang
Nótába nem írnak
Gomblyukba nem tűznek
Nem tesz kirakatba
... A virágos üzlet
Mert te nem vagy ritka
Mert te nem vagy drága
Csak az árokpartról
Nézel a világba
Mintha kis nap sütne
Orcád oly szép sárga
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Az urak, a dámák
Ugye rád se néznek
Tán le is tagadnák
Az ismeretséget
Pedig hogy meggyúrtunk
Hogy agyontépáztunk
Te kezes, te kedves
Falusi pajtásunk
Hófehér lelkedet
Szétfújtuk a nyárba
Te pitypang,
Te pitypang virágja
Ezennel én tőled
Bocsánatot kérek
Köszönöm azt a kis
Könnyű gyermekséget
Köszönöm hogy itt vagy
Lehajlok utánad
Gyere bemutatlak
A kaméliának
Csak nevess rá bátran
Mezítlábos árva
Te pitypang,
Te pitypang virágja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése