2013. szeptember 14., szombat

Csokoládés körte dzsem

Lassan leérnek a hatalmas és ízletes körtéink, így még amit lehet gyorsan készítek belőlük.
Szerettem volna valami különleges lekvárféleséget, ezért esett a választásom az alábbi receptre.
Nem akartam teljesen szétfőzni a körte darabkákat ill. pürésíteni, így inkább dzsem jellegű lett a végeredmény, valamint nagyon de nagyon finom is!
Hozzávalók:
2,5 kg körte
40-50 dkg cukor
1/2 citrom leve
10 dkg 70%-os csokoládé
4-5 kupaknyi rumaroma
1 1/2 tasak 3:1-ben zselésítő
Elkészítés:
A körtéket megmossuk, megpucoljuk, magházat eltávolítjuk.
Kockákra vágjuk és egy lábasban a cukorral elkeverve főzni kezdjük.
Hozzáadjuk a citrom levét is és egészen addig főzzük míg a körte jó puha nem lesz.
Ezután beletördeljük a csokoládét és időnként megkevergetjük.
Mikor teljesen beleolvadt hozzáadhatjuk a rumaromát.
Fokozott elővigyázatossággal legyünk a lekvárunk felé, mert a csokitól sűrűbb lesz, ezáltal hamarabb odakaphat!
Amikor ez a művelet is megvolt, akkor jöhet a zselésítő.
Én biztosra szerettem volna menni, így került bele 1 1/2 csomaggal.
Mikor a zselésítőt is hozzáadtuk, még 2-3 percet főzzük zubogva(nem leégetve ;) )
majd elzárjuk.
Mintha nekem pózolnának az üvegek! Igaz? :D
Még forrón steril üvegek pereméig töltjük és fejre fordítjuk kb. 5-10 percre.
Ahogy hűl, úgy fog szépen szilárdulni.
A képen látható mennyiség lett, azaz egy normál és két kisebb üvegnyi.
Tipp:
A csokoládés lekvár további fűszerei lehetnek:
Fahéj, gyömbér, vanília aroma vagy cukor,




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése