2015. július 26., vasárnap

Mátrix Club Főzőverseny-Zsűrizés


A Kiskunlacházi falunapokon  megismert, Sógor-Koma-Jóbarát csapat,
lenyűgözött a főzőversenyen produkált finomságaikkal,
 nemrég pedig az egyik tag, Hartai Mária,
azzal keresett meg, hogy felkérjen, zsűrizzek egy Dömsödön megrendezésre kerülő főzőversenyen.
A felkérésnek örömmel tettem eleget!
A verseny július 25.-én került megrendezésre a Mátrix Clubban
első gasztro párbaj próbálkozásként, mely véleményem szerint remekül sikerült.


Rendezett és hangulatos környezet, közvetlen, barátságos tulajdonosok
 és résztvevők, ill. szívélyes fogadtatás.



Négy csapat mérkőzött, hogy kinek a fakanala tud többet! :D
Készült székelykáposzta ízletes füstölt hússal,



  sörös nyúl, mely ragú jelleggel fortyogott a bográcsban,


hagyományos tyúk pörkölt,


és a fent említett Sógór-Koma-Jóbarát csapat jóvoltából egy különleges,
nem éppen rendhagyó körettel készíttet pörkölt is. :)




Fánkocskák készülőben





Ismét kóstolhattam mennyei babos palacsintájukat, melyet reszelt sajttal koronáztak meg. 

Desszertként fánk következett, szintén Tőlük, lekvár kíséretében.
A lecke fel volt adva, többször is visszakóstoltam egy-egy ételbe,
 végül megszületett a döntés.
Segítségemre a csapatokból kiválasztott egy-egy tag volt,
 illetve kislányom Lara! :)


A IV. helyezett a sörös nyúl ragú lett, amit Laczó Csaba és fakanál forgató társa készített.

Döntésem oka, hogy nagyon intenzíven érződött egy bizonyos fűszer,
 ami nekem a mézeskalács ízére hasonlított, elnyomva a többi hozzávaló, ill. a hús és
 recept elnevezését adó sör zamatát.
 De igazán igyekvőek voltak, igényes tálalást láthattam egy férfi csapat részéről!

III: helyre, egy igazi hagyományos bográcsos tyúkpörkölt került, nokedlivel és tejfölös uborkasalátával
a DÖ-MIKDC prezentálása során.
 (na most jól írtam a nevüket, bezzeg az oklevélre..., bocsi fiúk, lányok!! :) )





Ez a finom pörkölt sokáig holtversenyversenyben volt a végül II. helyezést elért székelykáposztával,
amelyet Judit, Denke Andi, Tündi és Ági készített.
Ami  a mérleget végül a székelykáposztához billentette, az a benne található omlós füstölt hús volt.

A káposzta  megfelelő savanyúsággal rendelkezett és az ízek szintén megfelelően összeértek, mire elkészült. Igényesen tálalva, tejföllel ízesítve érkezett aszatlomra. :)
 I helyezett egyértelmű és minden kétséget kizáró döntés alapján született meg!
A fődíjat Kolompár Lajos és családja a Sógor-Koma-Jóbarát csapat érdemelte a három fogásos menüsorral.
További tagok:
 Hartai Mária, Császár Zoltánné és segítőik.
Gusztusos tálalás, időben elkészült menüsor.
Palacsinta ízkavalkád, ahol a csípős íz harmonizált az édeskés ízekkel.



Ezután következett a pörkölt, melyet savanyított, a pörkölttel összefőzött 
hagymakarikákkal tálaltak köretként.


A sort, a sütés közben maguktól átforduló fánkocskák zárták lekvárral körítve, 
méltóképpen megkoronázva
az előtte felsorakozó finomságokat.


A díjazottak kupával, érmékkel, emléklappal és egy jó adag élménnyel gazdagodtak!




Még egyszer gratulálok mind a négy csapatnak!
Szuperek voltatok!
Köszönöm a lehetőséget, hogy köztetek lehettünk és megismerhettünk benneteket
valamint, hogy kóstolhattuk a remek ételeiteket!!


A nap folyamén készült további fotók:

A rend őrei is éhesek voltak! :)


Kislányom Lara















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése